Mizuki Ayame

Íme itt találhatók az én kalandjaim ^^ Fogadjátok szeretettel őket


Csendes az éjszaka... Az erdőt megvilágítja a gyönyörű teli hold fénye, ami megcsillan néha egy-egy vértócsán.... Az erdő néma... Egy tébolyult férfi, kaján kuncogása töri meg néha a csendet....
___________________________________________________________
A földön ülök. Örült vigyor terül szét az arcomon ahogy a két hullát nézem magam előtt. A bal kezemet az arcomhoz emelem, és az ujjaim között nézem tovább a testeket. Tenyerembe röhögök. Kicsit ökölbe szorítom a kezem, így felsértem a bőröm az arcomon. Öt vér csík folyik végig az arcomon. A hatalmas kaszám mellyel a gyilkosságot követtem el, mellettem fekszik. Minden tiszta vér... A kezemet az ölembe ejtem, majd hátra dőlök a véres füvön, s hangosan kezdek nevetni. Arcomon látszik a téboly...
Vajon mitől lettem ilyen? Ha vissza emlékszem a gyerek koromra, nem ilyen voltam... Ki vagyok én?

Fekete ruhán egyre jobban átázik a hullák vérétől... Egy szerelmes pár voltak... Tökéletes célpontok...Csak egymással törődtek. Egy darabig én is hallgattam, a sötétbe suttogott szerelmes szavakat, a halk sóhajokat... Olyan undorítóan szerették egymást, hogy meguntam, és megöltem őket. A férfinak felvágtam a comb artériáit, és felakasztottam. Közben a nőt kikötöztem ahhoz a fához, amelyik pont azzal volt szemben, amelyikre felakasztottam a szerelmét. Hagytam, hogy végig nézze, ahogy meghal a férfi. Hallgattam a nő sikolyait... Talán még élveztem is a kétségbeesett kiáltásait. Mikor nekem könyörgött csak mosolyogtam rá. A nő már szinte abba belehalt, hogy végig nézte ahogy a társa, fent vergődik a fán, és az utolsó leheletéig küzdött. Valamelyest talán tisztelet adásból, talán kegyelemből... Vagy csak azért, mert nő volt...? Őt nem kínoztam meg... Elvágtam a torkát... Gyors halál...
___________

Abba hagyom a röhögést. Lassan felülök, és még egy utolsó pillantást vetek a hullákra, miközben felveszem a kaszám, s a hátamon lévő tokjába teszem.
-Legyetek együtt fent. Legalább nem látom, milyen undorítóak vagytok...- elfordulok, és tébolyult vigyorra az arcomon, elindulok kifelé az erdőből. A zsebemből előveszek egy doboz cigit, és ráérősen rágyújtok... Elmerengek a kifújt füstben.
-Kéne egy célpont...- fontolgatom magamban, hogy felkeresek valakit, s amíg meg nem unom, bérgyilkosként folytatom az utam... Ez a folytonos bolyongás kezd unalmassá válni... Ha találok valakit, aki nem szimpatikus, vagy csak olyanom van, megölöm... Ha bérgyilkos lennék, vadásznom kéne az áldozatokra, nem pedig csak odamennék, aztán szép lassan megölném... Plusz öröm, plusz munka, és még több vér... Talán még fizetésem is lesz... Kezd fogyni a cigim...
______________________________________________________________________



Rágyújtok lassan az ötödik szálra.
~Még beugrom Cashez, hogy beszerezzek még pár fegyvert, meg némi információt...
Lustán vonszolom magam keresztül a városon.
~És miután mindezt véghez vittem, felkeresem azt a valakit akit Cas fog ajánlani... És majd onnan is tovább megyek, és lehet hogy onnan is... Bahh... Lefognak rohadni a lábaim..
Jó pár ember megbámul a kaszám miatt, de akár mennyire is furcsának látszik, a világért sem válnék meg tőle. Egyetlen kísérőm és társam. Szerencsére, mivel nem bírom ha folyton a nyakamba liheg valaki.
Nem sokára a város elhagyatottabb részére érek, annak is a nyomor negyedébe. Mindenhol hajléktalanok, kéregetők és örömlányok. Mivel elég gyakran járok Cashez a fegyverek miatt, már ismernek itt. Az örömlányok vágyakozva néznek utánam, a kéregetők messze elkerülnek. Tudják, hogy nincs pénzem, és ha lenne se adnék. Tulajdon képen semmi értelme nem lenne annak, hogy valaki megpróbáljon ellopni tőlem valamit... egy üres tárcán, és a kaszámon kívül nincs másom.
Gondtalanul sétálok végig az utcákon, mikor befordulok egy sötét sikátorba. Megpillantom a keresett ajtót, körbe nézek mielőtt kinyitom azt, majd belépek. Halkan becsukom magam mögött az ajtót, és megfordulok. Egy büdös, sötét kis előszobában találom magam. Ahogy előre lépek pár lépést, valamibe beleütközöm. Fémes koccanás, és az ismerős hang ahogy kibiztosítják a fegyvert.
Meglepődöm, de nem veszítem el a hideg vérem. Hirtelen felismerem Cas nehéz szuszogását. Elmosolyodom a sötétben.
-Hát így kell fogadni egy törzs vendéget, haver?- kérdezem halkan. A fegyvert lassan elemelik a homlokomtól, majd valaki gyufa után kezd kutatni.
-Vadász! Te vagy az?- kérdezi Cas fenn hangon.
-Ki más lehetne cimbora, aki beteszi a lábát egy ilyen retkes helyre?- halkan felnevetek, miközben várok, hogy sikerüljön végre gyertyát gyújtania.
Fény hasít a sötétségbe, s minden világosba borul.
-Vadász!! Mi szél hozott erre?- kérdezi miközben, jól hátba vág.
-Khm... fegyverekért jöttem természetesen!- húzom ki magam. Leülök egy fotelba, felrakom a lábam az előttem lévő kis asztalra. Cas egy bárpultnak használt asztalhoz lép, és megtölt két poharat valami alkoholos itallal. Lehet jobb is hogy nem tudom mi az. Lerakja elém a poharat, majd ő is helyet foglal, és várja, hogy "daloljak". Mivel én úgy gondoltam, hogy most rögtön kipakolja elém az össze fegyvert, amik közül választhatok, így csöndben várakozok, miközben aprókat kortyolok az ismeretlen szeszből. Cas egyből felhajtja az egészet, majd rám néz.
-Miért is jöttél haver?- kérdezi már így is kissé betompulva. Sóhajtok. Leteszem a poharat az asztalra, mert nem szeretném én is így végezni.
-Fegyverekért Cas! Fegyverek!- meglebegtetem a kezem az arca előtt.
-Jaa! Persze *hukk* már is hozom őket!- feláll, és tántorogva elindul egy szekrény felé. Mikor már épp kinyitná a szekrény ajtót, elkezd balra dőlni, és elterül a földön mint egy zsák.
-Oké, akkor kiszolgálom magam, ha nem haragszol...- a szekrényhez lépek, és kiveszek belőle egy ezüst golyókkal töltött fegyvert, amit pont betudok csúsztatni az övem mögé.
-Tökéletes.- ránézek Casre.
-Ne haragudj haver, tudod hogy csóró vagyok... De ne aggódj! Nem sokára véres aranyak fognak csörömpölni a tárcámban!- nevetek fel hangosan. Meglátok egy asztalon, egy doboz cigit. Felveszem, majd az ajtóhoz lépek.
-Kösz mindent cimbora!- intek egyet, majd kilépek az ajtón, és észak felé veszem az irányt.
~Cigim van, plusz fegyverem is, de információm az nincs.... A francba! Szóval kezdhetek hozzá szokni, ahhoz, hogy lerohad a sok járástól a lábam! Remek....
Rágyújtok, és elindulok a legközelebbi városba Arkemisbe.

Akane a lombok sűrűjében rejtőzködik. Megbízatást kapott mesterétől, hogy öljön meg egy nemest. A gróf hintója azon az útvonalon haladt, melyet Akane figyel. A hintó nem sokkal ezután meg is érkezik. A bérgyilkos elő készíti íját, s megfeszíti a húrt. A kocsi gondtalanul zötykölődik benne a bűnössel, ki nem is tudja, hogy ebben a hintóban leli a halálát.
„Még pár méter…”Akane pupillái kitágulnak az erős koncentráció és a figyelem miatt.
Pontosan tudja, miért kell véget vetni a gróf életének. A kocsi megfelelő helyzetbe kerül.
-Dögölj meg!- suttogja Akane, és kilövi a nyílvesszőt. Mesterien célzott. A nyílvessző bele fúródott a gróf nyakába. „Meg se érdemelted volna a gyors halált.” -ezzel a fákon keresztül visszaindul mesteréhez.
Csendben lépt be a bejárati ajtón, ahogy egy bérgyilkoshoz illik. Elindul mestere szobája felé, s közben hallgatózik. Tanítója mindig pontosan tudja mikor tér vissza, és apró csapdákat állít az útjába. Ez amolyan példa Akane számára, hogy sosem lankadhat a figyelme. Épp belépett volna a szobaajtón, mikor mestere tanítványai közül, elé ugrott egy s rátámadt.
Akane-t nem érte váratlanul a támadás, kihúzta kardját, s elhárította az ütést. Egy nagyon nehéz de kisajátítható mozdulattal kiütötte támadója kezéből a fegyvert, majd a falnak lökte, és a torkának szegezte a kardját.
-Bemehetek? -kérdezi kissé fölényesen, mert ismét ő győzött.
-Köszönöm. –ellép támadójától, s biztos léptekkel indul meg az ajtó felé. Belép, s rögtön meghajol.
-Jó estét, mester.

…

-Üdvözöllek.- szól csendes, de határozott hangon Ryo. Az elf férfi egy karos székben ült, és Akane-t figyelte. A kandallóban égő tűz, néha megcsillant őszülő haján.
-Beszélni szeretnék veled…- a férfi az asztala előtt álló székre mutatott, ezzel jelezve, hogy szeretné, ha Akane helyet foglalna. A vámpír hangtalanul ült le a székben, és mestere mozdulatait figyelte. Ryo kihúzta az egyik fiókját, és elkezdett benne keresgélni. Nem sokkal később előhúzott egy White Cross-t, lánccal a végén. Akane meglepődve figyelte, ahogy mestere egy vámpírölő fegyvert rakott elé.
-Tudod, mostanában elszaporodtak a korcs vámpírok…- A mester hangjában kivehető undor csengett. Ha nem, muszáj Ryo nem is emlegeti őket. Az elf férfi mélyen megvetette az ilyen vámpírokat és a beteg lényeket. A mester úgy vélte, mindig van megoldás, és nem kellene ilyen életet élniük… Ha egyáltalán ezt életnek lehet nevezni…
A férfi tovább kutatott a fiókjában, s elő húzott egy medált, és egy láncot, amin nem volt kapocs, még is egyben volt. Akane felhúzta a szemöldökét.
„Szép karkötő”- gondolta, de nem mondta ki, megvárta, amíg a mester szólalt meg.
-Tudom, ám mit gondolsz. De ez nem egy közönséges lánc.- megfogta a láncot, és meghúzta. Az ujjai között egyszerűen szétnyílt a lánc, mintha kezdetektől fogva külön lett volna a két vége.
-Látod már? Nyújtsd a kezed!- szólt a férfi. Akane a mester elé rakta a kezét, s az a kezére rakta a láncot. Hihetetlen dolog történt. Mikor a férfi a két végét összeérintette a láncnak, az egybeforrt. Akane visszahúzta a kezét, és megforgatta rajta. Hibátlan és tökéletes volt. Sehol egy forradás nyom.
-Milyen mágia ez?- kérdezi a vámpír, miközben még mindig a láncot nézi.
-És ez még nem minden.- az elf újra a kezébe vette Akane kezét, és megfogta a láncot, ami újra szétnyílt. A mester amennyire csak tudta kitárta karjait, és a lánc engedelmesen nyúlt akkorára, amekkorára, a férfi keze ért.
-Azért nem lehet bármekkorára nyújtani, de elég nagy távolságokat átér.- Ryo „visszacsatolta” Akane kezére a megbűvölt láncot, majd e szavakat mondta:
-Mivel neked adtam ezt a láncot, már csak neked engedelmeskedik. Csak te tudsz bánni vele, senki más.- szólt a férfi,majd a medálra tért. A medál a boszorkányok jelét ábrázolta. Akane elbűvölte nézte a láncot, mely úgy himbálózott a mester kezébe, mintha hipnotizálni akarta volna a lányt. Riyo felállt az asztaltól és Akane mögé indult. A vámpír ügyesen rejtette el az érzelmeit, így hát nyugodtnak látszott. De az álarc alatt egy támadásra kész, feszült lány volt, aki utálja, ha a háta mögé kerülnek. Hisz a mestere is ezt tanította neki: „Soha ne hagyd, hogy mögéd kerüljenek. Ezt jól jegyezd meg, mert ha az ellenséged mögötted van nagyobb az esélyed arra, hogy meghalsz.”
Akane jól tartotta magát, és hagyta, hogy Ryo mögé kerüljön. Bízik a mesterében, de a szokás nagyúr. Mikor a férfi a vámpír mögött volt, felcsatolta a nyakláncot Akane nyakába. A lány füléhez hajolt, s e szavakat suttogta neki:
-Ha hiszel benne, ez a medál megvéd.- szól a férfi, majd visszaül a helyére.
„Ez a lány nem is tudja, hogy mekkora mágia lakozik benne…”
-Mivel már nem tudok neked többet tanítani, szeretném, ha elhagynád házamat.- néz komolyan a lány szemébe Ryo. Akane szemei elkerekednek.
-Khm…Tessék?- kérdez vissza a lány, mivel nem akarta elhinni azt, amit mestere mondott.
-Most csak viccel ugye? Nem küldhet el, mit csinálnék én egyedül?- kérdezi aggodalmasan a vámpír.
-Hisz, tudsz te vigyázni magadra!- nevet fel Ryo.
-Vedd úgy, hogy ez az utolsó leckéd. És itt is olyan jól fogsz teljesíteni, ahogy mindig mindenhol. Ja, és még valami…-a mester elvigyorodott, mint egy rossz gyerek.
-Kérlek, gyere be!- kiáltott ki Ryo az ajtó felé. A lány hátra fordult, hogy lássa kit hívott be a mestere. Kinyílt az ajtó, s egy ifjú lépett be rajta.
A fiúnak gyönyörű mélykék szeme volt, és rövid sötét szinte fekete haja. Pár tincs elől a szemébe lógott, így hát beletúrt a hajába, hogy helyre tegye őket. Akane meredten bámulta a fiút.
-Ez meg ki?- fordult vissza mesteréhez.
-Ő kérlek szépen Kazumi.- szólt Ryo, majd kárörvendően elmosolyodott.
-És veled fog menni, bárhová is mész.- mondta Ryo, és kényelmesen hátradőlt a székében. Akane-nak tátva maradt a szája.
-Hogy mi?- kérdezte felháborodottan.
-De… de… Ő egy ember! És ki ez egyáltalán? És minek jön velem?- Akane próbált nyugalmat erőltetni magára, de ez nem nagyon jött össze.
-Az én utasításomra megy veled.- Ryo komoly, és tiszteletet parancsoló hangon szólalt meg. A vámpír azonnal lenyugszik, kívülről. Ám belsőjében még mindig tombol a düh.
-Nem sokára én is visszavonulok, így rád bízom őt.- a mester komolyan nézett a lányra, így jelezve, hogy elvárja tőle, hogy teljesítse ezt a feladatot.
-Kérlek légy vele türelmes! Ez fiú rendkívül tehetséges. Egy csiszolatlan gyémánt.- érvelt Ryo, és ismét kihúzta a fiókját. Elővett egy fényképet és Akane elé ejtette.
-Az új célpontod. Csak hogy legyen valami érdekes is a távozásodban.- az elf kacsintott egyet. A lány elvette a fényképet és tüzetesen megvizsgálta a képen lévő férfit.
-Nagyon sajnálom, hogy téged kell, hogy küldjelek… De te vagy a legjobb emberem. Csak te tudsz véget vetni az életének.- Ryo hatalmasat sóhajtott. Látszott rajta, hogy tényleg mélyen érintette a megbízatás.
-Kizárólag, te vagy képes rá. Már rengeteg emberem odaveszett.- a férfi meredten bámult maga elé, mintha ő lenne ott a démon előtt és ezüst markolatú kardját, ő maga mártaná a szívébe.
-Ezért adtam neked a fegyvereket is. Túl kell élned Setsu! –nézett vissza a lányra Ryo. Szemeiben a kétségbe esés szikrája látszott. Az eddig az asztalon pihentetett jobb keze, ökölbe szorult és remegett az erőtől.
-Most pedig menjetek!- a vámpír felállt a székből, meghajolt, majd az ajtó felé fordult.
-És még valami Akane!- Ryo szinte suttogott, ám tudta, hogy a vámpír így is hallja.
-Miután elvégezted a küldetésed, és lesz egy szívdobbanásnyi időd, látogasd meg vén mestered!- a férfi hangja kedvesen csengett Akane fülében.
-És Kazumi is jöjjön vissza veled!- ezzel a hang elcsendesedett és végleg megszűnt.
-Értettem.- szólt halkan Akane majd kinyitotta az ajtót. Még egyszer visszafordult és végig nézett a szobán, mely régi emlékeket ébresztett benne. A mestere intett párat a fiúnak, hogy menjen a lány után.
Végig mentek a folyosón. Akane pár lámpához oda lépett és kihúzta a rejtett fegyvereket. Egyes lámpák szárából, egy vékony tőrt húzott elő. Ezután belenyúl egy virágcserépbe, és egy mérgezett tüskét húzott ki. A cserépbe bele volt állítva a vékony nádpálca, mellyel lőni lehetett. Ilyen és ehhez hasonló fegyvereket vette elő, és tett vissza Akane a távozása során. Mikor a bejárati ajtóhoz ért, leakasztott a fogasról egy fekete köpenyt, és magára terítette. Maga mögé nézett, és meglátta a fiút, akin csak a saját ruhái voltak. Visszanézett a fogasra, és elvett egy ugyan olyan köpenyt.
-Nesze! Vedd föl! De nagyon vigyázz rá, ez nem akármilyen köpeny. Ez a ruhadarab mágiával van átitatva. Tökéletesen álcáz és véd. Neked különösen szükséged lesz rá.- a vámpír nem szeretett túl sokat beszélni, de már elkezdett felkészülni arra, hogy a fiú egyfolytában beszélni fog. És abban is biztos volt, hogy kérdezni is fog amire illik válaszolni.
„Nekem ne mondja meg senki, hogy kinek válaszolok, és kinek nem!”- dohogott magában a lány miközben kilépett az éjszakába.
A szél hűvösen simogatta Akane arcát. A vámpír mindig is imádta az ilyen éjszakákat. Neki mindegy volt csak legyen hideg. Utálta a meleget.
„Nos, mivel ide már nem mehetünk vissza, először is szállást kell találnunk…”- tűnődött miközben az eget bámulta. A vámpír észre se vette mikor a fiú mellé lépett. Kazumi nem sokkal volt magasabb, mint Akane. Szépen ívelt ajkai voltak. Hosszúkás arca volt, és pont az arc formájához illő orra. A fiú szinte tökéletes volt. Kifejezetten az a típus, akibe a hölgyek első pillantásra beleszerettek. Volt valami ellenállhatatlan a szemében. Az a tekintet mellyel az ifjú tudott nézni, majdnem hogy az ember csontjáig hatolt. De Kazumi szinte még csak gyerek volt. Még nem töltötte be a 18. éle évét. Novemberben fogja, a halál hónapában.
-Induljunk.- lépett előre Akane. Kazumi némán követte, s eközben egy pecsétgyűrűt forgatott az ujján. A gyűrűn egy ágaskodó griff volt, mely a levegőbe karmolt.
-Ne maradj le zöldfülű.- szólt hátra a vámpír. A fiú bólintott és szaporázta lépteit. Mikor beéret a lányt lassított és normális tempóban mentek tovább.

És ezzel új fejezet nyílt Akane és Kazumi életében.




Akane és az ifjú egy sötét erdőbe értek. Kazumi-n látszott, hogy nyugtalan, mégis csendben maradt. A világért sem mutatta volna ki félelmét.
-Hol vagyunk?- kérdezte csendesen a lánytól. A vámpír a fiúra nézett és elcsodálkozott, Kazumi hangján. A vámpírok mindent máshogy látnak és hallanak, mint az emberek. Sokkal tisztábban és élesebben látják a körvonalakat, és meghallják az emberek „valódi” hangját.
Kazumi-nak mély, lágyan csengő hangja volt. Ha a vámpír nem látta volna a fiút, biztosan idősebbnek mondta volna.
* A Halottak Erdejében.- mondta Akane unottan, majd a távolba nézett. Sosem lehetett tudni mire számítson az ember, ha ebbe az erdőbe lépett
-Miért hívják így?- kérdezte a fiú. Akane sóhajtott egyet, majd mesélni kezdett.
-Úgy tartják a régiek, hogy ebbe az erdőbe kerülnek az elkárhozott lelkek.- a vámpír Kazumi-ra nézett, hogy lássa a fiú reakcióját. Kazumi nyugodt volt, és figyelmesen hallgatta Akane mondandóját. A fiú visszanézett a vámpírra, ám az elkapta a tekintetét, és folytatta.
-A rossz emberek lelke mind ide kerül...elvileg.- von vállat a lány. Hogy a fiú ne tudjon többet kérdezni Akane példát is mond az elméletre..
- Mivel vámpír vagyok, és az életben maradásomhoz embereket kell ölnöm, míg engem meg nem ölnek, alapból ide kerül a lelkem.- miközben a lány beszél, odalép egy-egy fához, és körbe járja. Minden fát, amelyikhez odalép tüzetesen megvizsgál, majd tovább indul.
-És miért nem hiszel ebben az egészben?- kérdezi hirtelen Kazumi.
-A háborúkban, halomra ölik egymást az emberek. Vannak olyan csaták, melyekben a katonák, azt se tudják, miért kell küzdeniük.- magyarázza Akane.
-Ha az összes rossz ember lelke idekerült volna, már rég olyan telt ház lenne, hogy a fél bagázs kint járkálna az utcákon, úgy hogy az élők nem is tudják, hogy ott vannak. Ráadásul, azok akiket meggyilkoltak! Hűhaa… Azok aztán veszélyesek. Azok általában azt játsszák, hogy akik az útjukba kerülnek, megölik úgy, ahogy őket megölték. A fél várost kiirtották volna már rég.- A vámpír visszalép Kazumi mellé, de még mindig elgondolkozva bámul maga elé.
-Most már érted?- kérdezi a lány. Kazumi lassan bólintott egyet, majd ezek után csendben haladtak tovább.
Hirtelen Akane megtorpant, és szúrós tekintettel pásztázta tovább a távolt.
-Mi a baj? -kérdezte halkan a fiú, miközben megállt Akane mellett, és az arcát figyelte. A lány elkapte a fiú csuklóját, és enyhén maga mögé húzta.
-Te csöndben maradsz, és játszód a hattyúk halálát....- morogta a lány. A ködből előrajzolódott egy magas férfi alakja.
-Rafael...- sziszegte Akane, miközben az ajkai felhúzódtak a fogsoráról, és morgás szerű hang hagyta el a torkát. Az ismeretlen felől kuncogást lehetett hallani.
-Nocsak cicababa, micsoda véletlen! - a bizonyos, Rafael nevű férfi szintén vámpír volt. Szemei majdnem ugyan olyan vörösen izzottak, mint Akane-é. Magas, kigyúrt izomagy, rövid fekete hajjal. Kifejezetten jóvágású volt, még a vámpírok között is, és ez el is vitte az eszét. Mindig tíz centivel a föld fölött volt.
-Te csak ne becézgess engem, mert kitépem a nyelved...- morogta Akane, miközben kicsit meggörnyedt, és támadó állásba helyezkedett. Rafael széttárta a karjait, és a karjai alatt átbújt két, rendkívül sápadt nőszemély. Nem voltak vámpírok. Akane elborzadva figyelte, ahogy a két nő, mint a mentőövbe, úgy kapaszkodtak a vámpír férfiba.
-Te patkány vérű...Vámpírok szégyene! -köpte a szavakat Akane.
-Naa...Édesem, miért beszélsz velem így? Ártottam én neked valaha? -kérdezte a férfi pimaszul vigyorogva.
-A létezésed maga az ártalom...- mondta megvetően a lány. Rafael elvigyorodik.
-Tudod, hosszú utat tettem meg, és megéheztem....- a férfi pillantása Kazumi-ra szegeződik. -Őket már unom... Meguntam a vérük ízét... -a férfi Akane-ra nézett.
-Tudok osztozkodni a fiún...- a férfi szemei vörösen villantak, és megnyalta a szája szélét. Akane-nak gyorsan kellett cselekednie, hisz ebbe a harcba, akár ő is, és Kazumi is belehalhatnak.
A lány maga elé rántja Kazumit, és mellkasát átkarolva, hátulról öleli magához...
-A fiú az enyém...- motyogja bele Kazumi nyakába. A zöldfülű elpirul, és beleborzong Akane hideg érintésébe.
-Ugyan...- mondta Rafael, és tett egy lépést Akane-ék felé.
-Ha közelebb jössz, megölöm. Azzal pedig egyikünk sem jár jól...- A lány szavai szinte megfagytak a levegőben.
-Minek játszod itt az agyad, úgy se tennéd...- a férfi blöffölt. Látszott rajta, hogy ideges. Akane elvigyorodott, majd megnyalta Kazumi nyakát.
-Úgy gondolod? Pont én ne tenném meg? -motyogta a lány. Rafael tétovázott, mérlegelte a helyzetet. Egy pillanatig a két vámpír egymás szemébe nézett, majd Rafael akcióba lendült. Egy rántással eltörte a mellette álló nők nyakát, és megindult Akane felé. A lány maga mögé rántotta Kazumit, akit lesokkolt a hirtelen támadás, ezért olyanná vált, akár egy rongybaba. Akane eközben előkapta az egyik tőrét, és beledöfte, az időközben már előtte álló Rafael vállába.
Ám túlságosan lekötötte, hogy Kazumi-t védje, és magára nem figyelt eléggé. Rafaelnél, egy ezüst tőr volt, ami viszont Akane vállában kötött ki. A lány felsikoltott az égető fájdalomtól, de volt benne még annyi erő, hogy egy jól irányzott rúgással, eltörje Rafael lábát. A férfi nyöszörögve esett össze, majd köddé vált.
Akane keze lassan elengedte Kazumi-ét, és a lány a fájdalomtól megbénulva hullott a földre. Kazumi döbbenten állt, és figyelte, ahogy Akan pólóját egyre jobban átáztatja a vér.
A vér látványa a sokkból felrázta, és rögtön a vámpír lányhoz sietett. A tőrt kirántotta a lány vállából, és az övébe csúsztatta. Ezután a lány térdhajlatánál, és vállainál megfogva felemelte, és elindult vele tovább, egyenesen az erdőben.
Még maga Kazumi sem tudta hogyan, de egyszer csak egy fogadót látott meg a távolban. Nem értette hogy kerül oda, az ódon ház, mikor még közel sincsenek kint az erdőből. De nem volt más választása. Akane súlyos sebet kapott, ráadásul úgy gondolta, hogy ő hátráltatta a lányt, és ebbe bele is halhatott volna. Ezért meg sem állt mérlegelni a helyzetet, és azt, hogy mi várhatja őket a fogadóban, azonnal elindult a kastély szerű építmény felé, hogy segíthessen a vámpíron, aki megmentette az életét.

(Nos remélem tetszett! ^^ Még jön a folytatás )