Túl éled? //JÁTÉKTÉR//

Hm….egy volt, hol nem volt….áh ez így túl elcsépelt >< Inkább így:
2142-t írunk, s mostanra már majdnem egy egész országban hemzsegnek a zombik. Hogy miért? Úgy két évvel ezelőtt egy enyhén elmebeteg tudós kitalálta, hogy megpróbál rájönni az örök élet forrására, ám ez elég kockázatos volt. Kísérlet alanyoknak először csak állatokat, de később már embereket is használt. Ilyenkor merül fel az a kérdés, hogy milyen ember az, aki fajtársait gyilkolja, a saját érdekei miatt? Ám az ottani emberek 40%-a az amolyan bátor, mindenre rávehető típus volt. Így folytak (titokban) a folyamatos kísérletezgetések, úgy 1 évig, de egy napon, meglepő történt. Az egyik alany túlélte az egész procedúrát, ám egy pár órával később valami megváltozott. A férfi hirtelen a földre rogyott, majd pár másodperccel később holtan esett össze. A tudós már rájött, hogy ez egy körforgás, és sosem lesz vége...Hiába oltja ki számos ember életét...Elhatározta, hogy felfüggeszti a kísérletezést, ám ekkor egy halk morgásszerű hang törte meg a csendet. Az alany bőrszíne lassan sötétedni kezdett, mígnem már amolyan szürkés színt vett fel. Pupillái teljesen kitágultak, és vérvörös színben izzottak. A férfi nem tudta, hogy most mit csináljon. Örüljön-e hogy él még az alany, vagy inkább féltse az életét, és meneküljön. Tovább gondolkozni nem maradt ideje, mert a zombi szerű lény rátámadt. A tudós először még nagy nehezen kivédte a közelgő ütéseket, rúgásokat, de hirtelen az átváltozott alany beleharapott a karjába. Egy pár percig csak a különböző nagyságú csövekben lévő vegyszerek bugyogását lehetett hallani, de később egy hangos ordításra fel lehetett figyelni. A tudós testében lassan szétterjedt a fertőzés. Nem már lehetett segíteni rajta, hisz ha egy zombi megharapja, egy élőlény valamely testrészét azt azonnal amputálni kell, nehogy a fertőzés tovább terjedjen. De erre majdnem csak egy negyed óra áll az ember rendelkezésére. Így a férfi, egy köhögés roham közepette, a földre borult, majd a többi már pont úgy történt, mint ahogy a kísérleti alanynál is. Ezután a már megvadult élőholtak kitörtek a laborból, és csak mentek a fejük után. Aki az útjukba került, azt szép lassan legyilkolták. Sima pisztollyal nem lehet ártani nekik, max. csak úgy 4 lövés után, éreznek meg valamit.
A város lakóinak nem az járt az eszében, hogy hogyan végezhetnének velük, hanem csak féltek és futottak, amerre láttak. Így teltek a napok míg, a túlélők száma rohamosan csökkenni kezdett. Mostanra már csak egy néhány ember él az egész városban, és a "betegek" nagy része már célba vette a többi várost is. Vajon valaki majd megállítja őket, vagy lassan már az egész világon ők fognak uralkodni? Mind ez csak rajtatok áll!

(Köszönjük az előtörténetet Haru!^^ Remélem elnyerte a tetszéseteket!)
A karakterlapokat így alkossátok meg:
Név:
Kor: (Lehetőleg max. 15, de inkább a fölött legyenek)
Nem:
Besorolás:
Jellem:
Életút: (Karik előtörijük.)

Besorolási lehetőségek:
(Mivel a túlélők csoportokba tömörülnek, így mindenki választhat magának egy számot, mely az azonosítója lesz. Ha új ember érkezik a "táborba", a személyt dög cédulával látják el, amin az azonosító száma, a születési éve, és a neve lesz.)
Orvos: Ők azok, akik értenek a sebek ellátásához, a gyógyszerekhez, a mérgekhez, az ellenszerek előállításához. Minden csapatban jó ha van egy, hisz ha nem tudjuk gyógyítani a sérülteket, egyszer csak elfogy a csapat...
Harcosok: Fegyverekhez értenek, sportos alkatúak, gyorsan futnak. Közelharc, pusztakezes, földharc(a talajon állvaxd) test-test ellen(nincs fegyver), és fegyveres harc mesterei.
Felderítők: Kitűnően: rejtőzködnek, futnak, és rendkívűl csendben tudnak haladni. Őket a csapatban is kiképzik, min. egy fajta harcmodorra, hogy megtudják védeni magukat.
Logisztikai tiszt: Megtervezik a csapat útvonalát, amelyen biztonságosan tudnak haladni.
Szerelők: Bármit megjavítanak ami elromlik.
(egyenlőre ennyi, ha valakinek van még ötlete, azt szívesen fogadom! )
Figyelem!: Minden foglalkozásból max. KETTŐ lehet egy csapatban! (Először egyet akartunk, csak az úgy kicseszés >.<)
Továbbá minden karakternek, van egy főfoglalkozása, és egy mellék. (Teszem azt: Főfoglalkozás: Harcos, viszont mellékesen felderítő is.)
Ha valami nem világos vagy vannak ötletek, akkor azokat privátba kérem!)
Jó munkát! ^^
(Megjegyzés: Nem kell megijedni. Ehhez a játékhoz tényleg sok tag, és játékos kéne, de majd megoldjuk ;)Ez a játék nem mindig arról fog szólni, hogy hogyan gyilkoljuk le a zombikat...A belső vitákat, az összetűzéseket is leírja, hisz egy kisebb ember csoport össze van zárva, és nem lehet csak úgy haza menni ha megunod a másikat. És hát...senki sem tökéletes :DD)

Lassan felébredek az ágyamban. Megint eltelt egy éjszaka...
Ahgogy felülök, az ágyamban szemben lévő tükörben meglátom a kocós fejem, és így korán reggel nem túl kellemes látvány. Kissé visszahőkölök, majd tovább nézem magam a tükörben.
Megdörzsölöm a fejem, kikelek az ágyból, lezuhanyzom, felöltözöm, megfésülködöm, és feltűzöm a hajam, és felteszek egy fülhallgató féle, fülvédőt a fejemre. Szokásos reggeli procedúra...
Kimegyek a folyosóra, majd az ajtóm mellett, meghúzok egy kart, ami beindítja az "ébresztő órát". Hangos vijjogás árad a hangszórókból. Ezt kb, három percig hagyom bekapcsolva, majd egy szócsővel a kezemben elkezdek végig vonulni a folyosókon.
-ÉBRESZTŐ KATONÁK! VONSZOLJÁTOK MAGATOKAT AZ ELIGAZÍTÓ TEREMHEZ! ÓRA INDUL! - hangom minden szobába egytől-egyig bejut. A srácok már tudják, hogy 20 percük van elkészülni. Befordulok a sarkon, és egy nagy terembe lépek, aminek az elejében van egy asztal, meg egy tábla, de amúgy teljesen üres. Felállok az asztalra, és várom, hogy megérkezzenek. Közben a fülvédőmet letoltam a nyakamba, és csípőre tett kézzel állok. (Nem az a téli fülvédő, hanem olyasmi amit az építkezéseken, az ütvefúrós embernél láttok xD)

Megint korábban keltem, mint ahogy elkezdődött az ébresztés. Kezdek hozzászokni, hogy minden este a szüleim holttestének látványa kísért álmaimban. De még így is szörnyű, minden reggel ezzel a pokoli fájdalommal kelni... Kikászálódok az ágyamból, és gyorsan előkészülök. Megmosom az arcom, megfésülöm a hajam, felöltözök és visszaülök az ágyamra, hogy megvárjam az ébresztőt. Nem kell sokat várnom, egy perc múlva felhangzik az ismerős kiabálás. Vártam két percet, utána egy halk sóhajjal kilépek az ajtón, és elindulok az eligazító teremhez. A terem végén ott áll Naifu az asztal tetején. Megállok a terem végében és odabiccentek neki.

Egy bólintással díjazom, hogy Szveti megint elsőnek ért ide. Ránézek az órámra. Kemèny 10 percük van ideérni. Vagy ha nem, akkor személyesen megyek ébreszteni, de azt nem köszönik meg.
-10 PERC!! -kiabálok bele a szó csőbe. Ajánlom hogy ideérjenek....

Naifu megint beleordít a szócsövébe. Egy kicsit elmosolyodok, és nekidőlök a falnak. A fiúk mindig ezt csinálják, szinte már játszanak Naifu idegeivel. Aztán Naifu ideges lesz és leordítja a fejüket... És ez megy minden áldott reggel...

Éppen járkálok a városban, mikor szemem megakad egy, az átlagnál egy kicsit nagyobb hegyen. Öhm...ez eddig is itt volt?! No mindegy, elhessegetve ezt a gondolatot, megközelítem a hatalmas hegyet, majd egy kicsit elmerengek gondolataimban. Vajon érdemes megmászni? Vagy csak simán folytassam a minden napos kis túrámat...hm, csak a változatosság kedvéért. Halkan sóhajtok egyet, majd előkapok a zsebemből, két kunai kést, majd egy jól irányzott lökéssel belemélyesztem az egyiket a falba és felhúzom magamat. Majd ezt az eljárást elvégzem a másik késsel is, és így tovább, haladok lassan felfelé miközben lábammal mindig próbálok valami kiálló követ, vagy éppen egy mélyedést keresni, hogy meg tudjam magamat tartani. Egyszer csak, mikor megemelem a kezemet, hogy egy újabb pontba véssem bele a kunai-t érzem, hogy itt már nem lehet tovább mászni. Ezért egy kicsit lejjebb nyomom bele a kést a falba, másik kezemmel pedig felnyúlok oda ahol már újra vízszintesen van a talaj, és felhúzom magam, majd mikor végre rendesen felérek, felállok majd leporolom ruhámat.
-Hű....-nézek le, és mikor valóssá válik számomra, hogy elég magasan vagyok, elkap egy kis tériszony, de gyorsan leküzdve azt, csak sóhajtok egyet. Jó...valamit most muszáj lesz kipróbálnom.-HAHÓ!-kiáltok torkom szakadtából, és várom hogy visszhangozzon a hangom, de semmi.
No mindegy...egy vállrántással hátat fordítok a tájnak, de ekkor észreveszek egy barlangot. Az államat dörzsölgetve az ajtó elé lépek, majd lassan végigsimítok a falon. Vajon van még itt valaki...vagy már ez a hely is egy zombi laktanyává vált...? Áh, azok az életbe nem jönnének fel ilyen magasra....

-IDŐ VAAAAAAAAAAAN! -ordítok teli torokból a szócsőbe, mire a katonák egymást fellökve rohannak be az ajtón.
-Én is így gondoltam...- vigyorodok el elégedetten. -Nos...A következő lesz a mai program...- kezdem el a szokásos beszédemet.

//Kint az ajtónál//
A két őr, kinéz az ajtón lévő kis lukon, és meglátják a fiút.
-Szerinted mit csináljunk vele?
-Nem tűnik zombinak...Vigyük a főnök elé.
-rendben. - Az őrök kilépnek az ajtón, elkapják a fiút, hátra bilincselik a kezeit és bekötik a száját egy kendővel. Majd bevezetik a folyosóra.
-Ha kiáltasz...áhh mindegy, felőlem ordibálhatsz, nincs sok értelme....- vonja meg a vállát az őr, míg a másik bezárja az ajtót. (titkos kód, különleges zára és hasonlók :3)
Az egyik őr elindul be a terembe, míg a helyére egy másik katona megy, így ismét ketten vigyáznak az ajtóra.

//Naifunál//
-Jeck te pedig fogd vissza magad kisfiam, mert úgy seggbe rúglak, hogy elrepülsz a zombikig! Egyszóval..Csináld amit mondok, vagy megjárod...- krákogok egyet, mikor hirtelen kivágódik az ajtó és az egyik őr jön be rajta. A katonák szétnyílnak előtte, és mikor ideér hozzám, az asztal elé lök egy meglehetősen sármos férfit.
-Mi az Jhonny, meghoztad a reggelim? - kérdezem az őrt, mire az elmosolyodik.
-Kint téblábolt az ajtó előtt. Felőlem meg is eheted, de én úgy láttam a legjobbnak, ha mielőtt megsütném neked, meg is mutatnám. -kacsint ráma férfi, majd meghajol és elmegy. Leugrom az asztalról, és a fiú elé állok. Várom, hogy csináljon valamit. Hirtelen észbe kapok, és lehúzom a szájáról a kendőt, hogy tudjon beszélni.

Erre az a fogadtatás vár rám, hogy egyszer csak kinyílik az ajtó, amin két őr lép ki, akik azonnal hátrafogják karjaimat majd lebilincselik azokat. Számat bekötik egy kendővel, és úgy vezetnek be egy szobába, amit gondosan be is zárnak.
"Kellett nekem felmásznom ide..." Szuszogok, majd a kezemen lévő éles vágóeszközt (nem tudtam máshogy leírni xD) oldalamhoz emelem és egy kis vágást ejtek a zsebemen úgy, hogy azon egy kis lyuk keletkezik, amin kikandikál egy kisebb shuriken.(tiszta Naruto xD) Azt nagy nehezen a kezembe kapom, és próbálom vele valahogy szétvágni a bilincset, de mikor rájövök hogy próbálkozásom hiábavaló, csak biccentek egy aprót fejemmel, majd megfordulok és a shurikent csak úgy lazán hozzávágom az ajtóhoz. Illik ám ajándékot hagyni távozáskor! Erre egyszer csak megjelenik az ajtóban egy srác, majd egy másik szobába ráncigál engem. Ott egy asztal elé lök. Mivel kezeim le vannak bilincselve, ezért fejemmel fogom fel az ütést. Felemelem fejemet, majd hirtelen egy kissé ismerős hang üti meg fülemet, majd mikor megemelem egy kicsit fejemet szembe találom magamat egy vörös hajú leányzóval, ki valahonnan rettentően ismerős....de a világ összes kincséért sem tudnám megmondani, hogy honnan. Mikor leveszi a kendőt számról, halkan morgok egy kicsit, majd csendben maradok.
-Elég felszerelkezett bázis...mondd...csillám pónikat nem tartotok,mik néha szivárványt finganak?-eresztek el egy laza mosolyt.
Legalább ennyit hadd mondjak már, ha már ilyen kellemes fogadtatásban volt részem...

Összeráncolom a homlokom.
-Ha így folytatod nem sokára te fogsz szivárványt fingani, és akkor majd nem kell pónikra költenünk. Csak egy ketrecre amibe beleférsz, hogy mutogathassalak az idelátogató szerencsétleneknek. - mosolygok a fiúra "kedvesen". A háta mögé lépek, megfogom a bilincsét, és annál fogva fölrántom a földről.
-AZ ELIGAZÍTÁSNAK VÉGE, MINDENKI EREDJEN A DOLGÁRA! -üvöltök a szócsőbe, majd a fiút berángatom a szobámba.
leültetem az ágyamra, én elé húzok egy széket és leülök elé.
-Nos...Szépfiú...Ki is vagy te?

-Cöh,  és miért is vagy te ebben olyan biztos?-döntöm egy kicsit oldalra fejemet,majd mikor felemel a földről ès belekiabàl egy olyan izébe,erősen lehunyom szemeimet.
-Jézus, te aztàn tudsz üvölteni...-nyitom ki lassan szemem,majd azon kapom magam hogy màr megint egy újabb helyiségben vagyunk.
Egy ideig még morfondìrozok azon hogy megmondjam-e a nevemet majd végül döntésre jutok.
-Csak szimplàn egy làtogató.-mormogom az orrom alà.

-Jól van, akkor Csak Szimplán Egy Látogató....- úgy kezelem mintha ez lenne a neve. -Hogy lásd, milyen rendes vagyok, én megmondom a nevem. Naifu Akuma vagyok, a ronin. -mutatkozok be illedelmesen, majd a kezemet nyújtom, hogy kezet fogjak vele.
-HA már a nevedet nem mondod el, legalább azt mondd meg, miért ténferegtél a barlangunk előtt? -kérdezem, miközben őszinte kíváncsiságot tettetek.

Végre egy mozgalmas reggel, már kicsit kezdtem unni, hogy sosem történik semmi. Miután Naifu berángatja a srácot a szobájába az egész teremben mindenki elkzd a sustorogni.
-Hallod szrintem annak a srácnak lég jó dolga lehet most ott bent.-nevetgél Johann, mire fejbe kólintom.
-Na Szveti ezt most miért.-nyavalyog.
-Mert csak.
-Na de szerinted, női szemmel a srác jól nézett ki?-kérdezi vigyorogva.
-Női szemmel... De.
-Akkor meg? Szerinted ezt Naifu nem vette észre?
-Utána járok.-mondom nevetve és elindulok Naifu szobája felé. Amikor odaérek bekopogok.
-Hé Naifu.-kiabálok be.-Ha rosszalkotsz, akkor az ágyhoz kösd ki... Ha megeszed, akkor hagyj nekem is, éhes vagyok.

Eleresztek egy enyhe mosolyt.
-Nyugi Szveti! Nem történik semmi...De lehet, hogy majd megeszem... hisz olyan kis ennnnnivaló..- megfogom a fiú arcát olyan nagymamásan és megrángatom.
-Kihallgatom, aztán vagy kipenderítjük egy kis agymosással, vagy itt maradhat...- közben vègig a fiú szemébe néztem.

-Te tudod.-mondom, kimegyek és az utamat a szobám felé veszem. Bent lefekszem az ágyamra és elgondolkozok. Eszembe jutnak a szüleim, és újra foglalkoztatni kezd a bosszú gondolata. Bár rizikós lenne, de lehet hogy ki kéne mennem este egy kis portyázásra....

-Csak Szimplán Egy Látogató. Hmm...ez nem is olyan rossz név~-morfondírozom egy kicsit, de mikor meghallok egy számomra ismerős nevet, gyorsan felkapom fejem.
"N-naifu Akuma...az nem lehet..." Sápad el teljesen arcom. Most már értem, hogy miért volt ennyire ismerős...az arca, hangja... Gyorsan megrázom fejemet,hisz ez a tény nem is biztos, hogy igaz. Újra végiggondolva a dolgokat, be kell ismernem, hogy ez a lány itt előttem nem más mint a húgom. Nem tudom mit csináljak. Kezdjek el bőgni, és ölelgessem agyon a lányt, vagy csak simán maradjak továbbra is a seggemen... Végül mély lélegzetet veszek, és próbálok tisztán gondolkodni. A való világba az a gondolat térít vissza, hogy hallom, Naifu lehet megesz. Erre arcomon, egy laza mosoly jelenik meg.
-Ó, azt megnézem~-biccentek egy aprót fejemmel, és erre a mosoly egy szempillantás alatt el is tűnik arcomról.
Eldöntöttem...egyszerűen csak úgy viselkedek vele mint 18 évvel ezelőtt...vagyis majdnem úgy.

-Te nem ismersz engem...- állok fel, miközben olyan pillantásokat vetek a fiúra, mintha a lelkébe látnék.(<---egyszóval nem túl barátságos pillantásokxd)
-Mondd el a neved, vagy én adok egyet, de azzal nem fogsz jól járni...-szinte köpöm a szavakat.

-Hayato.-nyögöm ki vègül nevemet.-Miért, amúgy milyen nevet kaptam volna?-döntöm egy kicsit oldalra fejem, majd felállok és körbejárom az egész szobát,végigszemlélve annak minden egyes részét.-Egész otthonos.

-ha hozzá nyúlsz valamihez, letöröm a kezed...-motyogom szokásos morcosságommal. -nem tudom.. mondjuk...-ránézek a srácra. -Talán.... Szépfiú...-vigyorodom el pimaszul. -Vagy... Cicafiú.... még nem nagyon ismerlek, ne várd el, hogy kapásból rád akasszak valami nevet! -Gyorsan beágyazok magamnak, majd visszatolom a széket a helyére. Karbatett kézzel állok a fiú előtt.
-Nos Hayato... mondd mihez értesz? Úgy döntöttem, hogy itt maradhatsz, de ne csókold meg a csizmám köszönet képp,mert nem rég pucoltam meg, és nem akarom hogy összenyálazd...- mondom flegmán.

-Momdhatom becemevek adasaban nem vagy valami jo.-komstatalom a dolgot, majd mikor megkerdezi hogy mihez ertek,alig lathatoan elmosolyodom.-Fegyver hasznalat +felderites, utvonal tervezes.-fogalom ossze gondolataimat, de ekkor hirtelen a lany utolso mondatara eszembe jut valami. Jo kis poen lenne...de basszus a batyja vagyok... Vegul ugy dontok hogy a moka kedveert mindent.
-Es ha nem a cipodet, hanem...-mondatomat nem fejezem be, hanem csak gyengeden megcsokolom Vorosket.
Miutan elvalnak ajkaink eleresztek egy laza am egyben pimasz mosolyt.
-Es hopp, keson reagaltal.-szolalok meg majd intek a lanynak es mivel most nincs bezarva az ajto, nemes egyszeruseggel kinyitom majd kisetalok rajta.

A fiú hirtelen megcsókol. Mikor kisétál a szobából csak bámulok magam elé, de észbe kapok és utána rohanok. Megszorítom a vállát és magam felé fordítom. Aztán egy határozott jobb egyenessel a padlóra küldöm.
-MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL HE?! KI VAGY TE ÖCSI, SENKI! MOST JÖTTÉL ÚGY HOGY TE CSAK NE CSÓKOLGASS ENGEM, VAGY ÉN DARABOLLAK ÖSSZE A ZOMBIKNAK! -üvöltöm le a hajat a fejéről, majd visszamegyek a szobámba és jó erőssen be vágom magam után az ajtót.

"Vajon utánam jön?"
És erre valaki már meg is szorítja a vállamat, majd mikor hátra pillantok észreveszem, hogy Naifu az, és pont úgy reagálja le az egész dolgot mint ahogy vártam.
-Tyű...-nézek a lány után maradt kis porfelhőre, majd egy vállrántással ráhagyom a dolgot és elkezdek erre-arra sétálgatni a bázison.

Kilépek az ajtómon, azzal a szándékkal, hogy járok egyet, kicsit kinyujtóztatom a lábam, amikor az ujonnan jött srácba botlok. És ezt szó szerint kell érteni, ugyanis bénaságból erőteljesen nekimentem a mellkasának.
-Figyelhetnél egy kicsit!-morogtam, majd felnéztem rá és elnevettem magam. Az arcán ugyanis egy hatalmasvörös folt éktelenkedett.-Hűha, nem tudom, hogy mit csináltál Naifuval, de biztos elég dühös lehetett rád, ha arcba vágott.

Egyszer csak az zökkent ki gondolat menetemből, hogy nekimegyek valakinek, majd mikor felemelem fejemet észreveszem, hogy egy fiatal lány az.
-Én figyeljek? Nem tudom ki ismeri ezt a helyet már egy jó ideje.-sóhajok egyet, majd következő mondatára csak elmosolyodom.-Csak direkt olyat csináltam amiért 100%, hogy megutál ^^-biccentek egy aprót fejemmel, majd tovább indulok nem figyelve tovább a lányra.

Az a... Az a kis Kuvshin itt hagyott engem... Utána megyek, megragadom a vállát és magam felé fordítom.
-Na ide figyelj kisapám.-mondom, és mivel ideges vagyok feltör az akcentusom.-Engem te csak ne hagyjál faképnél, mert TE vagy itt az újjonc. Naifu-Isten tudja miért-úgy döntött, hogy maradhatsz, de itt rang van. Ha teszik úgy is mondhatjuk, hogy a felettesed vagyok. És a felettesednek nem fordíthatsz hátat. Remélem megértettél.
Ahogy lenyugszom lazítok a szorításomon a fiú vállán.

Hangtalanul kinyitom az ajtómat, és kilesek rajta, és végig hallgatom, ahogy Szveti kiosztja az új fiút.
Kilépek, és úgy csukom be magam mögött az ajtót, hogy ők is hallják. Odasétálok hozzájuk, és Szveti vállára támaszkodom.
-Nos Szvetikém, úgy döntöttem, hogy rád bízom az Új Fiút....//azért van nagybetűvel, mert névként használom.// -vigyorgok pimaszul a srácra.
-Ha kell, megverheted, de. -a szemeimmel szinte legyilkolom a srácot, az arcom elkomolyodik.
-Ha megtudom...Hogy te kezet emeltél Szvetire..... Kitépem a karod, és azzal pofozlak fel. -jelentem ki halál komolyan. A lány felé fordulok.
-Kérlek vezesd körbe, mutass meg neki minden helységet, de ne adj fegyvert a kezébe. Vigyázz rá, és neveld, rendben? Rajtad is számon kérem, ha valami nem úgy történik ahogy annak, történnie kéne...- hátba veregetem a csajt, majd a zöldfülühez lépek, és leszedem róla a fegyvereit.
-Ja és ezeket elkobzom. ^^ Sziasztok! - ezzel visszaszökdelek a szobámba, akár egy kis lány, majd bezárom magam mögött az ajtót.