Túl éled? //JÁTÉKTÉR//

Kiveszem a lány kezéből a fegyvert és nekidöntöm ott valaminek.
-Jól vagy?-kérdezem kicsit aggódva de mosolyogva és megfogom a kezét hogy nem-e tört el vagy hasonlók-Csak elzsibbadt vagy fáj is?
~Remek! dupla munkát csináltam~

-Nem fáj, csak nem érzem....-mondom halkan, majd felemelem a fejem, és Rai arcát kezdem bámulni. "Cs-csak a barátom... És ő is így érez.... ugye?..."

-Bocsi...-motyogom kicsit magamra morogva hogy hogy lehetek ennyire csesznye.-Mikor érezted hogy túl nagy a vissza rúgása miért nem áltál le az elsőnél?-kérdezem mosolyogva és még mindig a kezét figyelem és próbálom neki mozgatni hogy tényleg nem-e törtel vagy hasonló.

-mert jó volt vele lőni...-mosolygok. -De már az elsőnél lezsibbadt a kezem...^^" -nevetem el magam kínosan.
-De nagyon hatásos.-pillantok a célzó táblára, ami szitává van lőve.

-Háth, mindennek van ára!-mondom nevetve.-De úgy látszik tényleg semmi baja csak egy pillanatra elnyomhatta az ereket.mosolyodom el és végig simítok a lány kezén majd elengedem-Igen..semmi baja! De ha van egy csavarhúzónk akkor máris visszább tudok venni az erejéből.-gondolkodom hangosan és szétnézek hogy nincs-e valahol

-Hát ennek örülök...- ökölbe szorítom a kezeim. -És már érzem őket^^ - mosolyodom el, majd hátra fordulok és rá mutatok egy szekrényre. -Ott van néhàny szerszám...

Szinte zuhanó repülésbe vetem rá magam a szekrényre a szerszám szó hallatán és előszedek pár cuccot majd vissza rohanok a fegyverért és mintha toll pihét emelgetnék oda hurcolom és elkezdek "szórakozni" a fegyverrel majd egy pár perc alatt kész is vagyok és felemelem de kis híján majdnem felbotlok a szerszámokba.-KÉÉÉSZ!-mondom csillogó szemekkel és oda megyek a lányhoz a fegyverrel majd be állok.
-Nah bujj ide kislány!-próbálom komoly arcal mondani de nem sikerül és elröhögöm magam-Bocs-bocs Nai-chan ez kellett! A-azaz..-gondolkodott mit is mondott hogy szólítsam...-Ő fővezérsége?

Beleboxolok egyet a vállára.
-Hogy bírsz folyton nevetni? -kérdezem elhúzott szájjal, majd a karja alatt bebújok elé.
-egyszer nagyon megbánod,ha közel kerülsz hozzám....- motyogom. Nem szándékoztam olyan hangosan mondani, hogy ő is hallja...
Gyorsan kibiztosítom a fegyvert, majd lövöldözni kezdek
Mikor abba hagyom felegyenesedem, így megint hozzá simulok Raihoz. De nem szólalok meg. Bámulok magam elé.
"Ez így nem lesz jó, ha tovább fog így menni......"

Picit fel szisszenek  habár egyáltalán nem fájt amikor belém üt de igazából minden szót tisztán hallottam amit mondott és egy kicsit el is pirulok de mikor kibiztosítja a fegyvert vissza rázom magam az eredetibe és ahogy segítek tartani a fegyvert figyelem az előttem lévő lányt. Valamiért nem tudok a fegyver működésére koncentrálni de azért tartom neki majd mikor felegyenesedik és hozzám simul teljesen egy kicsit elpirulok és oldalra fordítom a fejem mintha a céltáblát figyelném.~Már megint....tiszta hülye vagyok ma, de azt hiszem csak elfáradtam ennyi az egész...~

Megfordulok, így már a szemébe nézhetek. Most nem olyan az arcom mint szokott lenni. Szomorúság, és kétségbeesés tükröződik a szemeimben.
-Elmondanád ugye?- kérdezem halkan.//<--- hogy mit érez iránta.//

-M-m-mi?-Kérdezem és közben leteszem a fegyvert és próbálom leplezni hogy elpirultam.-Mire gondolsz?-kérdezem holott teljesen értem sajnos vagy nem sajnos hogy mire gondol.

-Hogy ha... többet éreznél, mint...- elharapom a nondat végét, és kibújok a karja alatt.
-Nem fontos...- szólok halkan, jobbnak látom, ha nem feszegetem tovább a témát, így elhagyom a helységet és elindulok a szobám felé...

Unottan szívom el az utolsó szál cigimet is, ezután elhagyom a tábort és szétnézek a környéken. Egy dombtetőről egy lepusztult parkot látni, ahol néhány zombi épp egy szerencsétlen embert támadott meg.
~Már nincs értelme megmentenem, azok a dögök már megfertőzték.
Kicsit lejjebb mászok, hogy jobban szemügyre vegyem őket, azonban megcsúszok és közöttük landolok.
-Remek. -sóhajtok miközben felveszek egy rozsdás vascsövet a földről.

Mielőtt megtudnél szólalni a lány már le is lépp én pedig meredt tekintettel állok egy darabig majd sóhajtok a fegyverre pillantok ami túl nehéznek bizonyul hogy vigyem így a a lány után rohanok akit meg is találok majd a vállánál fogva megragadom.
-Főnök várjon egy pillanatra beszélnünk kellene négyszemközt az új gyógyszerek felhasználásáról, kérem jöjjön egy kicsit az orvosiba!-mondom komoly arccal ami nálam már tényleg elég érdekes,

Útközben beleütök egyet a falba:
-Basszus!!
Bámulom a földet mikor hirtelen lépteket hallok. Gyorsan kihúzom magam, és úgy fordulok feléjük.
-Főnök! Yamada lelépett! - közlik velem mire elkerekedik a szemem.
Ekkor ér oda Rai is. Egy darabig kapkodom a fejem, hogy most mit csináljak. Döntenem kell.
-Rai ne most!- nézek rá bocsánat kérően. -Ha visszaértem egyből az orvosiba megyek!

-Ezt nem hiszem el!!! HOGY JUTHATOTT KI?!?!- kiabálom el magam. A fegyvertárba sietek, ahonnan kiveszek egy gépfegyvert, majd a szobámból kihozom a késeim. //Karakter képen látni. Kettő van belőle.//
A kapunál az őrökre csak ránézek, de félre állnak előttem. Egy kendőt kötök az arcom elé, és kirohanok a barlangból. A hátamon a gépfegyverrel megállok a dombocskán, kezemben a kardokkal. Aztán meglátom a fiút.
"Idióta!"
Leugrom közéjük, és pár fordulással elvágom két zombi torkát. Megállok egy pillanatra megállok, és bosszús pillantásokat vetek a srácra.

Elmosolyodom.
-Áh ráér!-legyintek majd a lány elrohan.
Ezután vissza sétálok a Lőtérhez felkapom a fegyvert és beviszem az orvosiba. Majd bezárom az ajtót és úgy döntök kerülök egyet a bázison, már rég voltam szétnézni.

-Üdv Naifu. -köszönök mintha minden rendben lenne.
Eközben a fémkorlátok maradványait ütögetem, hogy a hanggal elcsalogassam a zombikat. Amelyik a közelbe ér, azt sikerül erőteljesen fejbe csapnom, széthasadt koponyával terülnek el.

-Normális vagy?! -kérdezem szemrehányóan. Ekkor hirtelen egy "beteg" hátulról elkapja a nyakamat és fojtogatni kezd. Morogva próbálom lehámozni magamról a zombit. Gyorsan megpörgetem a kardom, így már fordítva van a kezemben, és könnyedén ledöföm a lényt. Megfordulok és levágom a fejét.
-Nem kaptál rá engedélyt,hogy elhagyd a bázist!
"Te jó isten mi van ma?! Mire visszaérek már nem lesz senki a bázison, mert mindenki elszökik?!?!"

-Nem tudtam hogy szükséges. -magyarázkodok.
Eközben elintézek még egy zombit, majd mikor elfogyna, Naifu elé lépek.
-Ha akarod büntess meg, végezz ki vagy küldj el a francba, nem izgat. Amúgy is riadalmat keltek az emberek között.

Szigorúan nézek rá, de nem mondok semmit. Sóhajtok egyet, majd megdörzsölöm a homlokom, és lehúzom a kendőt az arcomról.
-Úgy érzem nagyobb büntetés lenne egy kis önbizalom tréning mintha kivégeztetlek...- megfogom a vállánál, megfordítom,és gyengéden lökök egyet a vállán.
-az engedély kérés minden beosztottamnak szüksèges a kimenetelhez, mivel mindenkiért én felelek. Te is meghalhattál volna.- mondom halkan. -Most pedig tiplizzünk haza fele. Este van és ilyenkor vannak kint a legtöbben. Gyerünk!

-Rendben. -sóhajtok.
Útközben a szemkötőmhöz érek.
~Remek, visszatért a fájdalom.

A fiú mellé lépek(Bakker rav kikell találnom valami becenevet mert nem tudom megjegyezni a karid nevét xD)
-Beviszlek az orvosiba. -lépek mellé. -Ja még valamivel kiegészíteném ^^ Beviszek az orvosiba, ha tetszik, ha nem.^^ -a vállára teszem a kezem.
-Egyébkémt sosem értettelek... szerintem...vagy is nekem egyáltalán nimcs bajom a szemeddel. Azt sem értem, hogy másoknak miért van...hmhm...

-Az emberek gonosz és undorító lények. Talán jó dolog, hogy ellepték a világot a zombik. -mondom szigorúan.

-Jajj ne légy már ilyen szigorú!-átölelem a vállát és magamhoz húzom.
-Az emberek valóban gonoszak, de nem mindegyik.- mosolygok rá, majd elengedem, és bekopogtatok az ajtón.
-Naifu Akuma, parancsnok. Azonosító szám: 666. -nondom monton hangon. Az ajtó kinyílik előre engedem, és bekisérem az orvosiba.
-Yamada, amíg enm voltál itt, karantén helyzet lépett fel. Se ki, se be. Gondolom érted.- világosítom fel a fiút, majd belépek én is.
-Helo Rai! Az úrfi -rámutatok Yamadara- szintén megszökött és zombikba ütközött. Szeretném ha elvégeznéd az alap vizsgálatokat...

Nagyokat sóhajtva lépek be az orvosiba.
-Gondolom megérted ha nehezen bízok meg az emberekben. -mutatok a szemkötőmre.