Túl éled? //JÁTÉKTÉR//

//Wáááá, így nem tudom mit csináljak xDDD//

Felülök az asztalra, a kávéfőző mellé, és megint karba teszem a kezem.
-Akkor csak, mondd, hogy igen vagy nem, jó? Ha már így bele ültetted a gondolatot a fejembe. agy szerinted hagyjuk inkább? És ha mindketten szeretjük a másikat, és egyikünk se meri bevallani? Na? Akkor mi lesz? Végig nézzük ahogy a másik összejön valaki mással, hm? - magasra emelem a fejem, egyenes háttal ülök, kissé peckesen. Mikor befejezem a mondanivalóm, felpillantok Rai-chanra.

-Hmm..-gondolkodom el- Hagyni az egészet és szenvedni...ez egész jó ötletnek hangzik..-mondom picit nevetve-de komolyra fordítva a szót ...-szólalok meg kicsit halkabban és tényleg komolyan-még az a kis rövid szó kinyögése is olyan nehéz számomra valahogy..nem tudnám kimondani..-motyogom és a kávéfőzőt bámulom meredt tekintettel-Meg amúgy is egy magad fajta lány mit akarhat egy ilyen egyszerű orvostól aki szinte sose nagyon mozdul ki a laborból. Ez számomra veszett ügy bármerről is nézzük!-mondom kicsit szomorkás mosollyal majd megiszom a kávémat

/bocs csak annyiszor át írtam xD/

-Magam fajta? Nem értem mire célzol...- mondom halkan, miközben lóbálni kezdem a lábaimat. Érzem hogy pír fut az arcomba, és a szívem is hevesebben ver. Ezeket a jeleket próbálom leplezni azzal, hogy a földet bámulom, és rúgkapálok.

-Te, akinek a vállán számtalan ember élet múlik kintvagy, magad harcolsz azok ellen a szörnyek ellen egy igazi csoda nő...-mondom még mindig szomrkásan de kicsit nevetve- egy olyan sráccal szemben aki egésznap fegyvereket javítgat és segít néha napján hozzá betévedő embereken meg ha muszáj akkor a csapatával kimegy de akkor is rá kell a legjobban ügyelni mivel nem tud magára vigyázni..-motyogom és a maradék kis kávét nézegetem a csésze aljában

Egy darabig csendben nézem majd sóhajtok egyet. Megfogom a karját, és magam elé húzom. A tarkójára simítom a kezem, majd lehúzom magamhoz, és gyengéden megcsókolom.
Teljesen vörös arccal, válok el ajkaitól, majd homlokom az övének támasztom.
-Majd én vigyázok rád...- suttogom halkan, fél mosollyal az arcomon.

Enyhén szólva elvörösödöm és nem merek a lány szemébe nézni de igazából meg mozdulni se tudok megszólalni meg hát még kevésbé megy. Így hát kissé megdermedve teljesen elvörösödve állok a lány előtt.

Még mindig nem engedem el, viszont érezni, hogy a meglepettségtől, és az enyhe félelemtől hideg lesz a kezem.
-És most vágd az arcomba, hogy csak szívattál, és vicc volt az egész...- suttogom remegő hangon.

Halványan elmosolyodom majd egy hirtelen mozdulattal magamhoz szorítom a lányt de még mindig nem szólok semmit és közeben a vállába temetem az arcom hogy ne látszódjon mennyire elvagyok vörösödve.

Megölelem Rai-t, és halkan nevetni kezdek. Remegő kezeim a hátán pihennek.
-Basszus Rai! Majdnem itt haltam meg agyvérzésben...-nevetem el magam, de a mondat végén elcsuklik a hangom. Nagyon halkan szipogni kezdek. Annyira beparáztam, hogy mit fog mondani, hogy elsírom magam.

Óvatosan elkezdem simogatni a hátát és mikor látom hogy sírni kezd egy mozdulattal de láthatóan eléggé félve egy apró csókot lehelek ajkaira majd ezután újra magamhoz ölelem szorosan
-Nyugi...-suttogom halkan és próbálom csitítgatni.

Halkan nevetni kezdek.
-belőled nem tudtam kihúzni egy szót sem, és én sírok...Hát milyen dolog ez?! -kérdezem halkan. Gyengéden eltolom magamtól, és lehajtott fejjel megtörlöm a szemem.
-Na? És most mi lesz?- kérdezem még mindig lehajtott fejjel. Egy pár pillanatig hallgatok, de nem sokára, kétségbeesett hangon szólalok meg.
-Rai-chan, ugye tudod, hogy ez nem derülhet ki...?-kérdezem halkan.

-Szinte biztos voltam benne...-motyogom még mindig kissé elpirulva-Végül is megígértem hogyha nem eszel eleget bezárlak magamhoz..-mondom kicsit gonoszul mosolyogva és felemelem a leányzó fejét hogy rám nézzen- A foglyom leszel!-mondom egy picit csillogó szemekkel.-Amúgy nyugi minden rendben lesz!-jelentem ki magabiztoson egy mosollyal

-Örülök neki, hogy ilyen magabiztos vagy...-húzom el a szám
-Amúgy...Hidd el...tudok olyat, hogy bármit megtegyél nekem...-mondom pimaszul vigyorogva, miközben végig simítok az arcán, majd a nyakán, míg végül a kezem megpihen a mellkasán.
-Jobban jársz, ha nem próbálkozol... -nyújtom ki rá a nyelvem. -Különben is...- hatalmas egoista vigyor terül szét az arcomon. -Erről még a főnököd vagyok!

-Valahogy éreztem!-mondom picit nevetve majd amikor elkezd simogatni valahogy újból eléggé zavarba jövök
-Amúgy meg kezeltelek téged valamikor is úgy mintha a főnököm lennél?-kérdezem picit kuncogva-Mármint amikor négy szemközt voltunk..-helyesbítem ki magam kicsit kínosan nevetgélve.

Sóhajtok.
-Nem, szerencsére sosem. Pont ezért szerettem idejárni...-mosolyodom el. Átölelem a nyakát.
-Az a baj...hoogy... nem is tudom :/ -nézek félre. -Valamit mondani akartam....O.o- tűnődóm el.
-Ja igen lehet, hogy azt,hogy mindig is tetszett mikod elpirulsz...^^-mosolygok rá kedvesen. Sóhajtok, és lehajtom a fejem.
-Tudod kicsit aggódom a "Szökevényeinkért"... legalább is a lányokért minden képp... Hayatohoz tudtommal nem köt semmim..

Elmosolyodom majd megsimogatom a fejét.
-Én a srácot még nem nagyon láttam...de ha kitudott jutni és Szvetlana szem elől tudta veszteni akkor biztos nem egy hülye gyerek, a két csajért viszont nem aggódnék asszem ha együtt vannak akkor nincs nagy gáz...-mondom mosolyogva.-Két vagy három embert még mindig nehezebb megfogni mint egyet.Esetleg valahogy meglehetne őket próbálni utólérni, telefonon vagy mittom én.(az ugye van jelen világban?><)-Magyarázom halkan és próbálom kicsit feldobni.-Amúgy nem kéne neked aludni? Nem rég beszéltünk róla hogy nem ártana!-mondom mosolyogva-De aludhatsz itt is megfigyelés alatt tartalak címszóval-vetem fel az ötlet kicsit vigyorogva

-Ez nem is rossz ötlet...-mosolyogok a fiúra, majd lassan lecsússzanok elé a földre(az asztalról), de még mindig a nyaka mögött van a két kezem.
Mélyen a szemébe nézek, majd lábujjhegyre állva megcsókolom. Mikor ismét a szemébe nézek suttogni kezdek.
-Boldog vagy?

elre amozdulatra eléggé elpirulok és nem nagyon tudok reagálni csak egy aprót bólintok mivel nagyon zavarbajöttem

Elmosolyodom majd megölelem.
-Akkor jó. - hallani hogy nevetek. Elengedem, majd felnézek rá.
-Szerintem inkább bemegyek a szobámba... Nem sokára úgy is visszajövök valamiért^^" - mosolygok rá, majd megpuszilom az arcát, és elindulok kifelé a szobából.

Okés menj csak!-mondom mosolyogva majd mielőtt kinyitná az ajtót oda megyek hozzá és a kezénél fogva vissza fordítom a fejét felemelem és megcsókolom eléggé elpirulva majd mikorelválunk egymástól elmosolyodom
-Szia!-suttogom halkan

-Hűű...Ha így fogsz búcsúzni eléred, hogy többször menjek kifelé.... - kacdintok rá majd intek egyet.
-Szia! - köszönök mosolyogva, majd kilépek az ajtón, amit halkan csukok be magam mögött.

A stobámba megyek, és rávetődök az ágyamra.
"Ez...ez olyan hihetetlen....!"
Elpirulva vigyorgok.
Nem sokára elnyom az álom...

Elmosolyodva integetek majd mikor kilép és elmegy szinte rá zuhanok az egyik fotelre és a plafont bámulom.
"Tiszta hülye vagyok..."
Kis idő múlva felkelek és egy kis lámpát felkapcsolva visszatérek a fegyver javításhoz és egész éjszaka azzal "szórakozom".

Mikor a lány egyszer csak feláll, majd elmegy valahova csak sóhajtok egyet. Vajon viszonoznom kellett volna a csókját? Nem tudom...most annyi gondolat kavarog a fejemben...Mit csináljak? Menjek Szvetlana után és beszéljem meg vele a dolgokat, vagy csak fogjam magam és hagyjam itt a csapatot...? Felejtős...
Végül az 1. ötletemnek adok igazat. Feltápászkodok majd elindulok azon az útvonalon amelyiken a lány is ment. Lassan elérek a tóhoz, és a távolban Szvetlana-t is megpillantom. Ez a hely olyan veszélytelennek tűnik...valami nem stimmel...
Ebben a pillanatban észreveszek egy vörösen ragyogó szempárt, az egyik bokor sűrűjében. Na mit mondtam? Az egyik fa mögé lopózok és hangtalanul előkapok néhány dobócsillagot, és a bokor felé repítem őket. erre egy hatalmas ordítás lesz hallható majd a bokorból lassan kibukik egy dögevő, szívében három nagyobb dobócsillaggal. Úgy látszik pont célba találtam. Nem szeretném hogy a lány észrevegyem ezért felmászom arra a fa fára, mi mögött elrejtőztem és onnan figyelem tovább a helyet. Nem fogom hagyni hogy a lánynak bármi baja essen...

Hatalmas ordítás hasít az éjszaka csendjébe, én meg ijedtemben megpördülök. Sehol em látok senkit, de azért védelmezően magam elé emelem a Kalasnyikovot, hogy egyből tudják lőni, ha kell. De sehol senki... Percekig így állok, és figyelek, de nem történik az égvilágon semmi. Amikor nagyjából megbizonyosodok arról, hogy minden nyugodt, leeresztem a fegyvert, de továbbra is pattanásig feszült idegekkel figyelem a tó körül történő dolgokat. Hirtelen felötlik bennem a csók emléke, és legszívesebben arcon ütném magamat, hogy ezt csináltam... Úgy döntök, hogy veszek egy nyugtató fürdőt, úgyhogy elkezdem kigombolni a blúomat.

Mikor a lány vetkőzni kezd kissé elvörösödöm, és elkapom onnan tekintetem, majd mikor veszek bátorságot újra a tó felé pillantani, Szvetlana már a vízben van. Kifújom magam, mire arcomból is elszökik egy kis pír. Hirtelen megpillantok valamit a vízben, ami rohamos tempóban közelít a nyugodtan fürdőző lány felé.
-Basszus!-nyögöm ki, majd mit sem törődve előbbi elhatározásommal, leugrom a fáról és berohanok a vízbe.
Mivel Szvetlana még nem ment olyan messzire a parttól ezért egy szempillantás alatt ott termek mellette, és egy gyors mozdulattal a kezembe kapom őt majd kiveszem a partra. Pont mikor megteszem az első lépést visszafelé, egy hatalmas szörny jön fel a víz alól, és kap-vagyis kapna a lány után ha én már nem vittem ki volna azóta a partra.
-Fuh...-fújom ma már másodjára ki magam, és csak nézem ahogy a bestia lassan lebukik a víz alá és eltűnik.