Túl éled? //JÁTÉKTÉR//

Lassan felébredek a táborban. Ahogy felülök, érzem hogy a jobb szemem iszonyatosan sajog.
-Már három éve történt, de még mindig fáj néha. -mondom sóhajtva majd néhány bivalyerős fájdalomcsillapítót veszek be.
Ezután elhagyom a helyemet és végigmegyek a táboron. Mikor az emberek meglátnak, néhányan megborzonganak, szerencsére már hozzászoktam. Az egyik sátorban a térképeket kezdem tanulmányozni.

Lassan végig sétálok a folyosón, majd belépek egy szobába. Raito hátát látom. Mögé lépek, és a vállára teszem a kezem.
-Jól vagy, Yamanada?- kérdezem halkan.

(Ashley)
Figyelemmel kísérem a lány összes mozzanatát, majd mikor felnyitja a doboz tetejét,és megpillantom a fegyvereket szemeim egyszer csak ragyogni kezdenek, majd gyorsan kikapok a dobozból egy mesterlövész puskát, és néhány tőrt.
-Ezeket kölcsön veszem, ha nem gond.-mosolygok kedvesen majd megölelgetem a kezemben lévő fegyvereket.
(Hayato)
Elnézve Ashley kis előadását elnyomok egy afféle "Ez egy idióta..." mosolyt. Majd jobban szemügyre veszem a dobozban lévőket, és végül csak megrázom fejem.
-Nekem elég az a fegyvermennyiség ami nálam van.-pillantok a kezemen lévő éles eszközre, mit még 12 évesen csórtam a laborból.
Eh...régi "szép" idők...

Kicsit megborzongok mikor valaki megérinti a vállamat. Kicsit hátrafordulok, hogy meglássam ki az, de ügyelek, hogy ne lásson túl sokat az arcomból.
-Naifu Akuma. -szólok halkan. -Minden rendben van.

-Nem úgy nézel ki....-mondom halkan, majd kissé fölé hajolva megnézem mit olvasgat.
-Megint a térképeket bújod? -kérdezem miközben odahúzok mellé egy széket és leülök. Én is a térképet bámulom, tudom, hogy nem szereti ha nézem.

-Vannak fejlemények? -kérdem halkan miközben a térképet figyelem.
~Vajon mit akarhat tőlem?

-jött egy új tag... Hayatonak hívják és egy eredeti seggfejnek tűnik idáig.... az az állat megmert csókolni..... szerinted?! -kérdezem ki halkan a véleményét

Sóhajtok egy nagyot.
-Nem a barátnőd vagyok, hogy ilyen hülyeségekről beszélgessünk. -válaszolok hűvösen. -Ha nincs fontos mondanivalód akkor inkább hagyj magamra.

/Csak igazodni akarok a karim személyiségéhez, remélem nem gond. ^^/

//persze, hogy nem az! //
-nekem is van jobb dolgom, mint veled cseverészni. Csak momdanám, hogy rendes akartam lenni, és érdeklődtem, hogy mi van veled. -felállok a székről, amit visszateszek a helyére, majd szép csendben elhagyom a szobàt úgy, ahogy jöttem. Mintha ott se lettem volna....

Hayato lenézően mosolyog Ash-re a kis bemutatója miatt. Kis híján felröhögök, de sikerül elfojtanom, helyette cinkosan Hayatora mosolygok, mintha azt mondanám, hogy "igen... tényleg nem normális a csaj". Mivel Hayato nem kér több fegyvert visszateszem a dobozt és visszaásom. Ezután a mohó Ashley-re nézek.
-Nagyon ajánlom, hogy ne dézsmáld meg.-mondom neki kissé fenyegetően.
-Akkor induljunk.-mondom ezúttal Hayatonak.

(Ashley)
-Nyugi nem fogom ^^-mosolygok aranyosan majd suttogva újra megszólalok.-Vagy talán mégis~?
(Hayato)
-Csak nehogy a torkodon akadjon.-biccentek egyet fejemmel, majd mikor mondja Szvetlana, hogy induljunk, a menetirány felé fordulok, és egy "Rendben" kíséretében elindulok.

Sóhajtok egy nagyot. Gondolkozok azon, hogy utánamenjek-e de meggondolom magam.
~Majd később kiengesztelem valahogy, vagy csak meghallgatom. Az emberi kapcsolatok bonyolultak.
Ezután elhagyom a helyet és levegőzni megyek, majd egy csendes helyen rágyújtok.

Lassan már kezdem unni a szerelgetést mi közbe hallom hogy kint szokatlanul rohangálnak. De mivel meg kell csinálni unottan csinálom tovább. Majd amikor már majdnem kész az egész hirtelen egy tüsszentés miatt az egészet szétzilálom és az asztalom csupa lőpor lesz....mindenütt lesz minden. És ennek megörvendve hirtelen felállok kinyitok egy ablakot és az ablak párkányról nézek ki a fejemből, a központi udvarra.

A szobámban vagyok már, mikor hirtelen két ember csörtet be hozzám. Már pattanok is fel a székről, hogy kérdőre vonjam őket, amiért csak így berontanak kopogás nélkül, de az egyik hirtelen megszólal:
-Parancsnok! Három emberrel kevesebben vagyunk!
-MI VAN?! -kérdezem döbbenten.
-A három hiányzó személy, -itt elővesz egy papírkát amire három név van felírva. -Szvetlana, Ashley, és...- ekkor kétségbeesetten felnéz rám. - Az új fiú...
-HOGY MI VAn?! -csattanok fel, pedig teljesen tisztán hallottam minden egyes szót. nagyon csúnyákat káromkodok, miközben elindulok az ajtó felé, ahol két másik őr áll.
-Hol vannak akik előttetek voltak beosztva?!- kérdezem kiabálva. A szemeim villámokat szórnak, és az ajtónállók is megijednek tőle egy kicsit.
-A...Az őrszobában...- dadogja el az egyik. Hátra fordulok a két férfihoz, akik bejöttek hozzám jelenteni.
-Vigyétek ki őket az udvarra, oda, én mindjárt utánatok megyek. Gyerünk! -kiabálok rájuk. Most mindenkivel kiabálok, hisz mindjárt szétvet az ideg.
A mostani őrökre nézek.
-Fel vagytok mentve a szolgálatotok alól. Végleg. Innentől kezdve, rendes katonaként vagytok nyilvántartva. Leléphetnek. -közlöm már kicsit visszafogottabban. Az őrök szomorúan bólintanak, majd átadják nekem a fegyvereiket, és elkullognak a szobáikba. Előveszem az adóvevőket.
-Küldjétek a robotokat! -szólok bele, majd elteszem, és várok. Nem sokkal később, két 180 cm felett lévő robot jelenik meg. Pontosabban félig robot, félig ember.
-Parancsnok!- tisztelegnek nekem, én viszonozom a tisztelgést.
-Mostantól 24 órás szolgálatot várok el maguktól! Karantén helyzet lép fel! Senki nem mehet ki, senki nem jöhet be! Világos?!
-Igen parancsnok! -mondják egyszerre majd az ajtó elé állnak. Tisztelgek, majd hátat fordítok nekik, és kimegyek, a bázis kicsike, elkülönített udvarára, ahol már vár a két őr. Megállok előttük, ők tisztelegnek, én csak bólintok egyet. A másik két férfi is, akik jelentettek, ők is ott állnak, a két őrrel szemben, fegyverrel a kezükben.
-Nos... Uraim. Gondolom nem fognak nekem hinni, hisz nem olyannak ismernek... De...én sajnálom. -felemelem a fejem, és a szemükbe nézek. -Ezt a hibát nem kellett volna elkövetniük. Először azt terveztem, hogy meg kell magukat ölnöm...De...nem lennék képes végig nézni, hogy meghaljanak. Maguk is túlélők, nem az én kezem által fognak meghalni, ha eljön az idő. Nem tudok önökkel mit kezdeni. De valami büntetést kikell magukra is szabnom. Sajnálom. -sóhajtok, majd a két katonára nézek, akikénél a fegyver van.
-Fogda. -mondom ki a "varázsszót", mire a két őrt, berángatják a fogdába.
Megdörzsölöm a homlokom. "Basszus! megint vesztettünk két embert!"
Iszonyatosan kezd fájni a fejem. "Remek. Mehetek vissza az orvosiba, valami fájdalom csillapítóért... -.- Rai örülni fog nekem..."
Zsebre vágom a kezem, és elindulok befelé. Bekopogok az orvosiba.
-Nem fogod kitalálni, kijött már megint! -mondom tettetett izgatottsággal a hangomban.

spoiler:

(bocsi h csak most írok, de apám nem nagyon szándékozik ideadni a gépet XD)
A nap szép lassan lenyugszik, narancssárgára festi az eget. Egy eldugott kis helyen, ahol nehéz lenne észrevenni minket tábort verünk. Ashley fogott egy madarat, azt sütjük nyárson. Mire kész és mi megesszük ránk sötétedik.
-Le kell feküdnünk, holnap hosszú napunk lesz.-mondom.- Én kezdem az őrködést, és vigyázok a tűzre is.
Előveszek egy Kalasnyikovot, és leülök a tűz mellé.

Eltelt egy nap es meg az ut felenel se tartunk...ha igy folytatjuk akkor tobb hetbe is beletelhet mig a laborhoz erunk..most vagyun ugy az erdo kozepen. Eppen gallyakat keresek meg a tuzhoz mikor meghallom Szvetlana-t.
-Akkor majd en figyelek rad hogy el ne lopjanak -eresztek el egy laza mosolyt majd komolyabbra veszem a szot.-Orkodok en egesz ejszaka.-jelentem ki, es ez ellen semmi ellenvetest nem turok...bar gondolom a voros hajunak azonnal lesz valami ellenvetese ez ellen.

-Ha akarsz virraszthatsz.-mondom Hayato-nak.-De én is ébren maradok.
Hayatoval leülünk a tűz mellé, Ash pedig lefekszik aludni. Ránéztem Hayatora, aki a tüzet bámulta, és valami furcsa érzés mozdult meg bennem...

(Hayato)
Mikor hallom hogy Szvetlana egyetért kijelentésemmel kikerekednek szemeim.
-Tényleg? O.O-nézek még mindig kerekded szemekkel a lányra mikor meghallom Ashley hangját.
-Viszont én most bedobom a szunyát.-mormogja a lány majd egy szempillantás alatt elalszik.
Erre csak sóhajtok egyet majd a tüzet kezdem el bámulni. Egyszer csak úgy érzem mintha valaki figyelne. Majd mikor oldalra fordítom fejem,tekintetem taálkozik Szvetlana-éval.
-Öhm...mimden rendben? Vagy van valami az arcomon?

-Nem, nem semmi...-mondom zavartan és elpirulok. Fura, én nem nagyon szoktam elpirulni. Meredten bamulom a tüzet, nem merek Hayatora nézni. Viszont egy idő után a csönd kezd kínossá válni. Ilyenek velem nem szoktak történni, ez most miért más? Miért más ez a fiú mint a többi?
-Öhm... Úgy látom nagyon kötődsz a fegyvereidhez.-mondom megtörve a csendet.

-Eh...lehet kicsit túlságosan is megszerettem őket. ^^"-eresztek el egy aranyos mosolyt majd egyszer csak észreveszem, hogy Szvetlana arca egy kicsit vörösebb mint az átlagé.
-Jól érzed magad?-csusszanok egy kicsit közelebb a lányhoz majd egyik kezemet a homlokára teszem a másikat pedig az enyémre.
-Hát...lázas nem vagy.

Hayato érintésébe beleborzongok, és a szívem hevesen feldobban. Még sosem éreztem ilyet.
-Igen, jól vagyok.-felelem gyorsan és, ki tudja milyen indíttatásból a kezemet a homlokomon lévő kezére teszem. Szinte bele sem gondolok abba, amit csinálok...

-De ha valami gond van akkor azonnal szolj.-szolalok meg es most mar sokkal komolyabb hangnemet veszek fel.-Vilagos? ^^-simiotm vegig huvelykujjamat a lany kezen, majd elveve homlokarol kezemet, gyengeden megsimogatom a fejet.

-Világos.-mondom, és bájosan elmosolyodok. Ezután elveszi a kezét a homlokomról, és végigsimít a fejemen. A szívem nem akár leállni, olyan gyorsan dobog, mint még soha. Mostmár nem akarom elnyomni, nem küzdők ellene, egyszerűen csak átadom magam a szívemnek. A kezemet felvezetem ahhoz a kezéhez, ami épp a fejemet simogatja, és az ujjaimat rákulcsolva gyengeden megfogom.

Már éppen majdnem be aludtam az ablakba mikor meghallom hogy valaki kopog az ajtón és egy ismerős hangot hallok.
-Gyere beljebb!-mondom kicsit álmoskásan és le mászok az ablakból majd próbálok egy kis rendet eszközölni az elég lőporos asztalon. Közben önmagamat is próbálom összeszedni mert eléggé szét vagyok csúszva.

Lassan, kissé szégyellősen lèpek be.
-Egyetlrn kis csendes menedék, ahova jöhetek -mosolyodom el.
-ne aggódj nem zavarlak sokáig... csak... kène valami erős fájdalomcsillapító...- dörzsölöm meg a homlokom.